Írta: Hera Poliatevska

„A Second Life egy olyan csodákkal teli föld, amelyet aligha találsz máshol anélkül, hogy rengeteget utaznál és rengeteg pénzt költenél. Franciaországtól az ókori Rómáig, sőt olyan helyekig, ahol élő ember még soha nem járt, a Second Life olcsón mutat be olyan világokat, amelyek léteznek a való életben is, és számtalan olyat is, amelyek nem.” 

Ezekkel a kezdő mondatokkal hirdeti meg a Second Life-on belüli színjátszó társulat, az Avatar Repertory Theatre legújabb produkcióját, az Alice in WonderSLand-et, amelyet egész május folyamán játszanak hétvégenként a virtuális világban. Az Alice előadás témája nyilván tiszteletadás a Second Life világának, és valamennyi alkotójának, akik lehetővé teszik számunkra, Alice-ek számára, hogy rácsodálkozhassunk azokra a valóságtól elrugaszkodott elmeszüleményekre, amelyek felszabadítanak minket, és talán kicsit nyitottabbá tesznek, hogy másként lássuk a megszokott dolgokat. 

Ez az Alice előadás több szempontból is más volt, mint azok, amelyeken eddig voltam SL-ben. Először is nem volt ingyenes (érdekes módon mégis többen ültünk a nézőtéren, mint az ingyenes előadásokon). Az előadás helyszínére is szokatlan módon, a jegy (ami valójában kibontható doboz) megvásárlása után, a benne található titkos landmark kézhez vételével lehetett eljutni. Másodszor, most láttam először olyan színdarabot SL-ben, ahol a rendezés (végre!) teljesen lemondott a hagyományos színpad és a hagyományos díszletek használatáról. 

A programra egy magasan az égben lebegő cilinder alakú skybox-ban került sor, ahol a nézőket (voltunk vagy 50-en) egy animálható széksorra ültették a kör alakú tér egyik szélére. Maga a tér pedig – a belülről rávetített végtelenített háttér, a díszletek, az effektek hatására - úgy változott folyamatosan, az erdőtől a tengerparton át a bírósági tárgyalóteremig, ahogyan a cselekmény diktálta. És milyen gyorsan! – a lag ellenére, a díszletek villámgyorsan váltottak, a szereplő avatarok villámgyorsan teleportáltak be, az effektek (pl. a tányérhajigálás, Alice méretének hirtelen változásai, az óriási kártyalap-eső a végén) pontosan működtek, pont akkor, amikor meg kellett történniük. 

De a rendezők még ennél is tovább léptek, amikor úgy döntöttek, a nézőket is bevonják a cselekménybe, legalábbis néhány jelenetben. Az animálható  nézőtéri székek segítségével a darab elején mi is együtt zuhantunk a mélybe és puffanva értünk földet Alice-szel együtt; vagy amikor a termet elöntötte az óriás Alice könnyeiből keletkezett víz, a nézők úszó mozdulatokkal keresték a szárazföldet a tóban a többi kis állatka avatarral együtt. 

És amit szintén most tapasztaltam először SL-beli színházban: a szereplők valódi színészek voltak; ez teljesen nyilvánvaló lett, amikor a voice-szal megszólaltak. A fehér nyúltól a béka-inason át a debil Királyig és hisztis Királynőig valódi színészi alakításokat hallhattunk. A térhatású jelenetekkel és az élő hanggal együtt a társulat elérte azt, hogy annyira belefeledkezzem a darabba, hogy amikor a Királynő megkérdezi Alice-t, hogy tud-e krikettezni, és Alice azt feleli, hogy tud, és a Királynő odaint neki: „Akkor gyere utánam”, esküszöm, majdnem elindultam utána az avatarommal. 

Az előadás után – ez is az SL-beli színielőadások örömei közé  tartozik – a színészek avatarjai vidáman elözönlötték a teret, és a nézőktől röpködő kérdésekre válaszoltak, együtt poénkodtak velünk, nevetve csoportképet álltak a fotózásokhoz. Elmondták például, hogy hét különböző időzónában élnek, ezért idegőrlő feladat összeszervezni egy próbát. Meséltek arról, hogy nem a Disney-Alice-t akarták bemutatni, hanem az eredeti angolt, ezért pl. a jelmezeket, az avatarokat az eredeti Carroll-könyv első kiadásának illusztrációi alapján tervezték, kifejezetten a darab számára. Büszkén jelentették be a végén azt is, hogy az előadás annyira sikeres, hogy két további előadást kellett szervezniük május végére.

Jegyek az www.xstreetsl.com -on kaphatók.