Nem új művészeti site az Anna's Many Murders kiállítás a Second Life-ban, régóta tologatom, hogy megnézzem, mert tudtam, hogy mindenképpen érdemes. Láttam már a művész, Bryn Oh más munkáit, és tudom, hogy egyfelől kivételes építész, másfelől nagyon szuggesztív fantáziavilágot képes bemutatni, amelynek a néző erősen a hatása alá kerül. Talán nevezhetjük őt a legmeghatározóbb művésznek a Second Life-ban, de mindenképpen a legnagyobbak egyike, amit az is bizonyít, hogy számos utánzója kezd akadni szerte a griden (egyre több olyan kiállítást látok SL-ben, amin felfedezem Bryn Oh stílusának hatását).

Ami miatt mégis mostanáig halogattam, az bevallom, az a személyes érzés, hogy félek Bryn Oh fantáziavilágától. Végigjárni 3D-ben a művész képzeletvilágát - amit a virtuális térben nem korlátoznak a fizikai törvényei, bármi hajmeresztő megtörténhet -, mindig nyugtalanító érzéssel töltött el, mintha egy őrült kezére adnám magam. És nem is véletlenül, nyilván ez Bryn Oh célja is: hogy megmutassa, ami őt is nyugtalanítja.

Az Anna's Many Murders sim éppen egy ilyen hely: mintha egy őrült elméjében tennénk utazást. A kiállítás egymást követő helyszínei egy történetet mesélnek el, kevés verses felirattal, lazán a képzeletünkre bízva az okokat, hogy miért történt meg ez: mitől kattant be Anna, a látszólag félénk lány, és miért kezd gyilkosságokat elkövetni?

Anna ugyanis átadja magát annak, "amit mások őrületnek tartanak", és egymás után követi el a gyilkosságokat - a kiállítás ezeken a (valódi vagy csak Anna által elképzelt?) bűntényeken megy végig, groteszk keverékét mutatva be a derűs ártatlanságnak és az érzéketlen kegyetlenségnek. Anna játékosan, könnyedén libegve öl, kedvenc módszere a fejbecsapás, de ötletesebb megoldásai is vannak. Csak találgatni tudunk, áldozatai mivel dühíthették fel - de a művész időnként elhelyez apró utalásokat a helyszínen, amitől kellőképpen elgondolkodhatunk. Mindenesetre érezhető, hogy a művész szimpátiája Annáé - Anna áldozatai pedig minden esetben torz, visszataszító alakok, vagy még több esetben csak látszólag emberek, valójában már rég átváltoztak automatákká.

Az egész kiállításra jellemző a finom miniatűr részletek kidolgozása, valamint az egyes fejezetek 3D festménnyé komponált beállítása;  a fények, a windlight beállítás, az építmények arányai mind elképesztőek - akinek semmi érzéke a művészeti kiállításokhoz (mint nekem), annak is látnia kell, mert a látvány hatása olyan erős, hogy minden értelmezést félresöpör. Bryn Oh még azt is hozzáadta a hatáshoz, hogy a sim "damage-enabled" lett, azaz sérülhetünk rajta - sok helyszín magasan van, ahonnan lezuhanhatunk és meghalhatunk, ha nem vagyunk óvatosak! - repülni pedig nem lehet; a helyszín bejárása tehát még kockázattal is jár.

Jellegzetes ismertetőjegye a művésznek, ami az Anna-kiállításon is jelen van, hogy elvárja tőlünk a kameránk intenzív használatát, ezáltal bevon minket a műbe - a legapróbb helyekre (pl. egy áldozat fejébe) bekamerázva is találunk apró remekműveket. Rákamerázva például a "számítógép" "billentyűzetére", a kis betűkockákra zoom-olva apró verseket találunk az oldalukra írva.

A tárlat végső felszabadító jelenete sem adja meg a választ arra, mi történt pontosan Anna világában, de éppen ez a hatásos, hiszen nyugtalanul, a válaszokat keresve távozunk innen, éppen úgy, amilyen hatást Bryn Oh szeretett volna tenni ránk.